Virág tetű ellen házilag

A virágtetvek számos növényfélét megtámadnak úgy a lakásban, mint a kertben. Növényi nedvekkel táplálkoznak. Ha nem irtsuk ki, valóságos kolóniák jelennek meg a leveleken, rügyeken és hajtásokon. Bár nem okozzák a virágok vesztét, megbetegítik azt, és átterjednek a többi növényre. A virág tetű ellen házilag is felléphetünk, elkerülvén a vegyi anyagok használatát.

Első és legfontosabb dolog, hogy időben kezdjük el kiirtani a kártevőket. Ezért akkor is, ha virágaink szépek, egészségesek, és semmi nyoma a tetvek jelenlétének, rendszeresen ellenőrizzük a növényeket. Ha valamelyiken megjelennek a kártevők, első dolgunk, hogy zuhany alá tegyük, és alaposan lemossuk a virágot. Utána egy darab nedves vattával töröljük át a leveleket, azokat is, amelyeken nem láthatók az élősködők, mert elképzelhető, hogy már tojásokat raktak le.

Virág tetű ellen házilag

Virág tetű ellen házilag

Ezután egy virágpermetező segítségével spricceljünk rá két víz és egy rész alkohol keverékét. Ez megöli a lárvákat, ám kiszárítja a leveleket, ezért másnap tiszta vízzel többször mossuk át. Az eljárást megismételhetjük a kívánt eredmény eléréséig.

Amennyiben a növényt súlyosan megtámadták a kártevők, letusolása után a szeszes permet helyett erősebb „fegyvert” alkalmazhatunk virág tetű ellen házilag: a vízbe oldjunk fel egy kevés szappant, ezzel spricceljük be. Mivel ez egy alkalikus oldat, megváltoztatja a föld pH-értékét, ezért az egyensúly visszaállítása érdekében öntözéskor tegyünk egy kiskanál ecetet a vízbe.

 

  
Iktatva: Kert, Otthon Címkék: , , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013