Primula gondozása házilag

Mivel a primula kora tavasszal virágzik, így nőnapra nagyon sokan adják és kapják ezt a kis kedves növényt. Sokan szeretnék, hogy miután megkapták nemcsak egy hétig virágozna, hanem a későbbiekben is megmaradna nekik. A primula számtalan színben kapható. A hagyományos egyszínű piros, sárga, lila, kék vagy akár rózsaszín színű virágok mellett ma már elterjedtek a csíkos illetve a többszínű változatok is. Jó hír, hogy a primulát egyáltalán nem nehéz házilag gondozni.

Primula gondozása házilag

Primula gondozása házilag

Első lépésként 3 alapszabályt kell megfogadnunk. 1. Tegyük napfényes helyre, azonban ne tegyük ki közvetlen napfénynek, mert az árthat a primulánk leveleinek. 2. A szobában tartott házilag gondozott primulának megfelelő mennyiségű vizet kell biztosítanunk. Mivel a vízigénye viszonylag magas, ne felejtsük el rendszeresen megöntözni. Ennek ellenére ne vigyük túlzásba, heti kétszer bőven elegendő. 3. Miután elvirágzott ültessük ki a kertbe, vagy ha erre nincsen lehetőségünk, akkor balkonládába és tartsuk az erkélyünkön.

Mivel a primula a közhiedelemmel ellentétben nem egynyári növény, hanem évelő könnyen tudjuk házilag is szaporítani. Magról nehézkes, mivel nagyon nehezen kel ki és nagyon kicsik a magjai, de házilag tőosztással könnyen szaporítható. Ezt a műveletet mindenképpen április és szeptember között végezzük el.

A primula kártevői ellen is könnyedén védekezhetünk házilag. Megfelelő számú szellőztetéssel megakadályozhatjuk, hogy elhasznált, fülledt levegő legyen a szobában, mely nagyon kedvezne a levéltetveknek.

  
Iktatva: Kert, Otthon Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2014