Papírsárkány készítése házilag

Életkortól függetlenül sokan szeretnek papírsárkányt eregetni. Az alábbiakban bemutatunk egy egyszerű módszert a papírsárkány készítéséről: Két vékonyabb, egyenes faágat keresztformába helyezve kötözzünk össze a közepénél, majd a négy végét egy vágószerszámmal vágjuk be kb. 2 cm-re. A négy vég egyikére tekerjünk körbe egy erősebb fonalat, majd ezt kötözzük körbe mindegyik véghez.

Következik az elkészült váz papírra illesztése. A sárkányformára szabott papírnak néhány centiméterrel nagyobbnak kell lennie a váznál, hogy a kifeszített szálakat jól tudjuk leragasztani. Ezután vágjunk ki a papírsárkány szélességének megfelelő 4 darab papírsávot, melyeket csíkokra bevagdosva felragasztunk a négy oldalra, és várjunk néhány percig, hogy jól megszáradjon.

Papírsárkány készítése házilag

Papírsárkány készítése házilag

Egy hegyes szerszámmal (kés hegyével) hozzunk létre két lyukat egymással szemben a papír közepén, ott ahol összekötöztük az ágakat. Ezután a sárkány két széléről átkötünk két cérnát átlósan úgy, hogy a közepénél találkozzanak. Ennek fele épp a középpontnál lesz, ahová a két lyukat vágtuk. Most egy darab cérnával a sárkány harmadik végét is odakötjük a közepéhez, és a három szálat egybekötözve hozzáerősítjük a kötélhez, amellyel majd a sárkányt eregetjük.

A szabadon maradt sarokrészhez illesztjük a sárkány „farkát”, ami lehet egy vékony, csík alakú rongydarab. A reptető cérna hossza kb. 70 méter hosszú, és ahhoz, hogy könnyedén tudjuk a sárkányt irányítani, javasolt egy kis fadarabkára nyolcas formában felülről lefelé tekerni fel a kötelet. Jó szórakozást!

  
Iktatva: Hobbi, Kreatív Címkék: ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013