Házilag a hangyák ellen

Ahogy az idő felmelegszik, megjelennek a hangyák – sajnos, sokszor a lakásban is. Ám nem kell emiatt bezárni ajtót-ablakot, és vegyi anyagokra sincs szükség ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük. Házilag a hangyák ellen többféle módszerrel felléphetünk:

Ha azt látjuk, hogy néhány hangya van a lakásban, kövessük mozgásukat: honnan jönnek, és merre tartanak. Ha megtaláltuk a helyet, ahol szeretnének „megtelepedni”, tegyünk oda egy pici fahajat vagy fokhagymát, melyet kétnaponta cseréljünk ki. A hangyák menekülnek ezek illatától. A citromlé vagy az (alma)ecet is ugyanilyen hatékony „fegyver” házilag a hangyák ellen – szórófejes palackba töltve nyomjunk belőle az érintett felületre.

Házilag a hangyák ellen

Házilag a hangyák ellen

A szemes bors vagy a paprika illóolaj erős illata szintén távol tartja a szorgos hangyákat, érdemes ezeket az ajtó és az ablakok körül elhelyezni (tipp: krétaport is leszórhatunk). Néhány friss mentalevél amellett, hogy megakadályozza a hangyák elszaporodását otthonunkban, az általuk keletkezett jellegzetes szagot is elnyomja.

 Egy másik hatékony módszer házilag a hangyák ellen, melyet alkalmazhatunk abban az esetben is, ha már egész kolónia „fészkelte be magát” a házba: csalogassuk oda mézzel, majd spray-ezzük le forrásban lévő szappanos vízzel. A porcukor és szódabikarbóna keveréke végzetes a hangyák szervezetére. Az őrölt kávé nem öli meg ugyan a hangyákat, de elriasztja őket. A ház köré lehet szórni folyamatosan addig, míg teljesen elkerülik életterünket.

  
Iktatva: Otthon Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013