Adventi koszorú készítése házilag

Adventi koszorút könnyen tudunk készíteni házilag is. A szükséges hozzávalók egyszerűen beszerezhetőek vagy a természetben is fellelhetők. Az adventi koszorú ad egy olyan egyedülálló légkört otthonunknak, ami nélkül az ünnepre való várakozás szinte elképzelhetetlen lenne.

Az adventi koszorú készítése házilag egy egyszerű és szórakoztató feladat. Nem kell mást tennünk, mint szedni néhány fenyőágat, amelyeket majd összefűzünk vagy összekötünk különböző drótokkal. A fenyőfát helyettesíthetjük szalmakarikával is. A fenyő- vagy szalmakarikát díszíthetjük fenyőfatobozokkal, szalmával, mohákkal, hajlítható gallyakkal. Számtalan lehetőség van, csakis kreativitásunkon múlik, hogy megtaláljuk-e a számunkra legmegfelelőbbet. Végül a már kész koszorúhoz négy gyertyát rögzítünk.

Adventi koszorú készítése házilag

Adventi koszorú készítése házilag

A gyertyák színei többfélék lehetnek, általában három egyszínűt szoktak a koszorúra rakni, illetve egy eltérő színűt, amit majd utoljára, a negyedik vasárnapon gyújtanak meg. A házilag készített adventi koszorúra a gyertyákat többféle módszerrel rá lehet erősíteni. Van, aki a koszorú összekötözésénél használt drótból hagy meg négy kiálló szárat és erre szúrja fel a gyertyákat, de olyan is akad, aki direkt erre a célra készített, koszorúra erősíthető gyertyatartókat vásárol, ami valamivel biztonságosabb megoldás.

A házilag történő adventi koszorú készítésébe bevonhatjuk az egész családot, így a közösen elvégzett munka öröme még inkább növelni fogja a koszorú értékét, ugyanakkor jobban tudatosul ezáltal mindenkiben, hogy megkezdődik a karácsonyra való várakozás időszaka.

  
Iktatva: Hobbi, Kreatív Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013