Túrókrém házilag

Nyáron a nagy melegben nem is esik semmi jobban, mint egy pohár túrókrém házilag elkészítve. Nagyon gyorsan elkészíthető, nem kell órákat a tűzhely mellett állni. Állagra is variálható, hiszen ha darabosan szeretjük, csak villával tőrjük össze, de ha sima, igazi túrókrémet szeretnénk, kézi robottal pár percig verjük.

A túrókrém házilag elkészítve olcsóbb, mint bolti társai, s mivel tartósítószert sem tartalmaz, így egészségesebb is. Inkább mézet vagy barnacukrot kavarjunk a friss túróhoz, így még kevesebb kalóriát tartalmaz. A túróhoz tegyünk még joghurtot is, majd az egészet jól kavarjuk össze, tegyük pohárba, és jó alaposan hűtsük le.

Túrókrém házilag

Túrókrém házilag

Ne csak a sima vanília- vagy citromízesítésre gondoljunk a túrókrém házilag való készítésénél, bátran adjunk gyümölcsöket hozzá, mert nagyon jól harmonizál a túró a gyümölcsökkel. Ha a tetejét jó minőségű csokireszelékkel megszórjuk, igazán ínycsiklandó édességet kapunk.

Ha netán mégsem fogyna el az összes, amit készítettünk, tegyük joghurtos pohárba, szúrjunk bele fagyispálcikát, és már mehet is a fagyasztóba. Egy éjszakai fagyasztás után a gyerkőcöknek igazán egészséges fagyit adhatunk a kezükbe. Ha váratlan vendégeink érkeznek, akkor is jó megoldás a túrókrém házilag elkészítve, hisz pár perc alatt elkészül, és mindig biztos sikert arathatunk vele. Halmozzuk üvegtálba, rakjuk meg gyümölccsel, és már rakhatjuk is vendégeink elé.

  
Iktatva: Konyha, Receptek Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013