Sellő jelmez készítése házilag

Legtöbb kislány a sellős rajzfilmek rajongója, ezért szívesen öltöznek be a maszkabálra sellőnek. Ám nemcsak a gyerekek körében népszerű farsangi jelmez a sellő, hanem a felnőttek közül is sokan kedvelik. Ez a jelmez egyike azoknak, melyet otthon mi magunk is könnyedén elkészíthetünk, elkerülvén ezáltal a drága kölcsönzők igénybevételét.

A sellő jelmez készítése házilag nem igényel nagy szakértelmet, csupán az uszony részt kell nagyobb odafigyeléssel elkészítenünk. Attól függően, hogy melyiket tudjuk könnyebben beszerezni, ez készülhet kartonból vagy puhább műanyagból. Ha megvan, kivágjuk az előzetesen megrajzolt minta alapján.

Sellő jelmez készítése házilag

Sellő jelmez készítése házilag

A sellő jelmez készítése házilag úgy a legkönnyebb, ha erősen fényes, selymes hatású anyagot szerzünk be, esetleg olyant, amelyik önmagában flitteres, majd szorosan a test köré csavarjuk, és tépőzárak felvarrásával rögzítjük. Ezzel tulajdonképpen ki is alakítottuk a sellő testét. Ezután az uszonyt fel kell erősítenünk a lábakra, elől és hátul, majd ezt is vonjuk be a fényes anyaggal. Jelmezünk még látványosabbá tehető, ha apró flittereket ragasztunk az anyagra.

A sellő jelmez akkor lesz az igazi, ha a vállakat meztelenül hagyjuk. E jelmez elkészítése házilag bár gyorsan megy, érdemes időt fordítani a smink és a frizura kialakítására is. A smink lehet például kékes színű, míg a frizura inkább szélfútta hatású legyen.

  
Iktatva: Hobbi, Kreatív Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2014