Mitesszerek elleni arcpakolás házilag

A mitesszerek kialakulásáért az étrendünk is felelőssé tehető, azonban hogy megszabaduljunk ezektől, érdemes mitesszerek ellni arcpakolást készíteni házilag, legalább hetente egyszer. A következő házilag is elkészíthető arcpakolás rögtön eltávolítja a mitesszereket: Cickafarkfű szárát vágjuk össze nagyon apróra, keverjünk hozzá szőlőmagolajat egy kis citromlével vagy egy kis ecettel. A masszával dörzsöljük be alaposan a bőrünket, majd előbb meleg, utána jéghideg vízzel mossuk le arcunkat.

Szintén hatásos, ha kristálycukorral dörzsöljük meg bőrünket – ez is kiváló mitesszer eltávolító. A pakolás alkalmazása előtt érdemes kitágítani a pórusokat. Ezt elérhetjük úgy, ha sós vizet forralunk, majd ráhajolva egy törölközővel hagyjuk, hogy a pára öt percen keresztül melegítse át arcbőrünket. Ez nagyban megkönnyíti a mitesszerek eltávolítását, emellett méregtelenítő hatása is van, pl. a zsírcsomók eltüntetésében is sokat segít.

Mitesszerek elleni arcpakolás házilag

Mitesszerek elleni arcpakolás házilag

A mitesszerek elleni arcpakolás házilag készített változatának használata mellett fontos, hogy igyunk nagyon sok vizet és étkezzünk egészségesen. Mitesszerek ellen hatásos a citromlé is. Ezt arclemosóként használhatjuk egy kis vízzel hígítva.

A mitesszerek elleni arcpakolások házilag készített változatai azért is ajánlottak, mert nem tartalmaznak vegyi anyagokat. Az üzletekben található mitesszerek elleni készítmények azért nem annyira megbízhatóak, mert lehetséges, hogy a mitesszereinket eltávolítják, viszont okozhatnak pattanásokat vagy kiszáríthatják a bőrünket.

  
Iktatva: Életmód, Szépség Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013