Finom fügebor készítése házilag

A fügebor különlegességnek számít elég drágán és nem sok helyen kapható. A jó hír az, hogy ha be tudjuk szerezni hozzá a fügét, akkor nagyon egyszerűen házilag is finom fügebort tudunk készíteni belőlük. Mindenképpen próbáljunk meg házilag termesztett fügét beszerezni, ne olyat amit az út mellett árulnak, mert azok már nem egészségesek, mivel magukba szívták az autók, kipufogógázait.

Finom fügebor készítése házilag

Finom fügebor készítése házilag

Ha van kertünk ültessünk fügefát, hiszen így egészséges és olcsó alapanyaghoz juthatunk a házilag főzött finom fügebor elkészítéséhez. A recept első lépése szerint a fügét mossuk meg, majd vágjuk jó apróra. Egy gondosan megtisztított üvegbe tegyük bele a felvágott gyümölcsöket, majd szórjunk rá elmorzsolt élesztőt. Ha nincsen otthon élesztőnk, akkor sörrel is helyettesíthetjük nyugodtan.

Egy kg fügével érdemes dolgozni, mert így a többi hozzávaló szükséges mennyisége is nagyon könnyen kiszámolható lesz. Ehhez a fügemennyiséghez kb. 10 gramm élesztő szükséges. Ha ezzel készen vagyunk, akkor egy másik edényben forraljunk fel három liter vizet, melyben előre elkevertünk 750 gramm cukrot. A főzetet hagyjuk kihűlni, majd öntsük rá a feldarabolt fügedarabokra.

Az üvegre ne tetőt tegyünk, hanem a szellőzése érdekében papírral fedjük le, majd tartsuk házilag napos körülmények között amennyire csak lehet. A meghatározott idő elteltével vegyük ki a fügedarabokat, majd szűrjük le a levet alaposan. A szűrést érdemes kétszer elvégezni és már ihatjuk is a házilag készített nagyon finom fügeborunkat. A vendégek garantáltan el lesznek ájulva tőle.

  
Iktatva: Konyha, Receptek Címkék: , , , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2015